Arról írnék, hogy egy lakást hogyan újíts fel gyorsan és hatékonyan, de mivel ezt nem tudom, arról fogok, hogyan húzd el majd fél éven át!
Ez az egész lakásosdi már viszonylag régebben indult nálam.
Nem akkor, amikor megvettem, ami megtetszett. Sokkal korábban. Valahol akkor, amikor elegem lett abból, hogy megállás nélkül költözöm keresztül és kasul a világban, így megfogalmazódott bennem, hogy szeretnék egy fészket. Ami fix, ami biztos, ahova haza járok, ami a nyugalom szigete, ami a zöldben van, ami messze van minden gyökértől, mégis a város elérhető közelségében és ami kompromisszumok nélkül olyan, mint amilyet én szeretnék. Tudom, ez utóbbi kritérium palotának hangzik, de olyan igényeim sosem voltak. Szeretem, ha valami kényelmes és el lehet férni, de számomra a túl nagy lakás/ház és a kilométeres ingázások szekrények és szobák között kényelmetlenné teszik az egészet, persze azért nem is egy segglyuk méretű ingatlanban gondolkodtam. Pl: Dohában a lakás amit bérelünk, az 185 nm és ketten osztozunk rajta. Kétszer kint felejtek valamit a nappaliban és megcsináltam a kék túrát…
Ide vezet az elgyökértelenedés, hogy úgy egyszer csak viszonylag racionális és konkrét igények bújnak ki az emberből. Persze anno kis és középiskolás koromban, amikor minden ismerősöm megállás nélkül költözött, nagyon irigy voltam rájuk. Én is vágytam volna az újra, az ezzel járó izgalomra, a felfedezés örömére. Persze, sokszor nem tudtam, hogy komoly anyagi gondok, és családi tragédiák vannak a háttérben. Mára eljutottam oda, így 4-5 ország, és ezen belül is jó pár költözés és ebből adódóan nagyon sok szívás után, hogy költözzön az, akinek hét anyja van 🙂
Kellett egy PetiKéró.
Azt hiszem, hogy másfél éven át nézegettem lakásokat hol komolyabban, hol csak úgy, viszonylag változó intenzitással.
Beleduráltam magam nagyon, aztán a csapnivaló piaci kínálat elvette a kedvem-jó helyen csak a szart árulják, de azt is drágán-, amiért később csak úgy rá- és ránéztem az aktualitásokra, majd megint elszántam magam, mondván nem igaz, hogy nincs egy nekem kellő, ezért beletettem az energiát, amit ismét a hullámvölgy követett.
Sokat megnéztem és megnézettem szakértő szemekkel. Egyet találtam, ami ez előtt komolyan felkeltette az érdeklődésem, de pofátlan ára miatt úgy voltam vele, hogy akármennyire tetszik, azt csak azért sem. Mivel egy iroda az értéke úgy a duplájáért próbálta a nyakamba sózni, így a szerelem első látásra történet ellenére hallgattam az józan eszemre.
Amikor kiszúrtam a neten ezt, amit végül megvettem, ez is első látásra azonnal megtetszett. Korrekt képek, korrekt leírás, el is zavartam a szüleimet azonnal, hogy legyenek szívesek egy objektív képalkotó diagnosztikát prezentálni nekem. Hozzáértő ősök megnézték, nagy izgalommal felhívtam őket, hogy naaa, milyen? Apám: „háát olyan amilyen, a telek hátsó részével vannak gondok, a ház nem a legújabb, visszamenőleg tervezésig nincs meg az összes papír (csak egy részük) ezért nem tudom megnézni, hogy az alapozása, statikája, víz-elvezetése helyes-e”. Köszi apu! Magyarul nem Te tervezted, tehát szar 😀 Akkor kérdezem másként: ami a képeken és alaprajzban és leírásban van, az megállja a helyét? Hja, igen, az persze, de…
Ekkor gyorsan találtam egy másik balfék első tisztet, aki a beosztását hajlandó volt velem elcserélni. Felhívtam a nénit, hogy el ne adja, 3 nap múlva megnézném. Odamentem, megnéztem, elég sok időt töltöttem el ahhoz, hogy alaposan végigmustráljam. Rohadtul tetszett, mert annyi lehetőséget láttam benne, amit egy korábbi lakásban sem és egyetlen elvárásomon kívül mindennek megfelelt. Tettem a néninek egy ajánlatot, elfogadta, ezért még cigánykodtam kicsit, azt is elfogadta, megvettem.
Az alap koncepció egyszerű volt. Kell egy lakás. Nem ház, lakás. Persze az elején elcsábultam, hogy milyen nagyon jó lenne egy ház, de aztán beláttam, hogy az én esetemben egy baromság. Állandóan azért hazarohangálni, hogy minden rendben van-e a házzal, a kerttel a tetővel, a járdával, a hótakarítással, a vakolattal, a parlagfűvel? Meg egy nagy lófaszt!
A lakás egy közösség részeként beolvad valahova, ha baj van, úgy is szólnak, egyszerűbb, és azt a havi 10-12 napot amit otthon tudok lenni, nagyon szeretném nem folyamatos karbantartásokkal, takarítással és bütykölésekkel tölteni. Tehát lakás, pont.
Olyan lakást kerestem, ami viszonylag fiatal házban van, és nem tegnap felújított. Amit tegnap csináltak meg, abba a tulaj beleképzeli az ő munkájának az eszmei értékét is és pofátlanul magas, irreális árakkal találkoztam. Így jött ez.
Két-három-négy embernek bőven tágas, formálható, alakítható, rengeteg lehetőséggel, csendes, jó helyen, saját garázs, pince és nem hippi szomszédok, fingik a fán a rigó…mikellmég?!
Következő lépés: milyen legyen?!
Az van, hogy én nem értek hozzá, és az ötleteim száma is véges, mert nem a lakberendezés világában mozogtam az elmúlt X évben. Ajánlásra találtam egy nagyon korrekt belsőépítész csapatot. Láttam sok munkájukról képet, láttam élőben is munkájukat máshol, eldőlt, ők kellenek nekem. Vicces is volt, mert első találkozásnál mondta a hölgy, hogy akkor mi most elvileg csak ismerkedünk egymással, meg az igényekkel… én meg mondtam, hogy nem szoktam ismerkedni, térjünk a lényegre. Pislogott 😀 Persze otthonról, a szakértő szülőktől azonnal meg is kaptam a lebarmolást: értelmetlen, pénzkidobás, sznobizmus. Ekkor tudtam azonnal, hogy jól döntöttem!
Vagy 50 tervet kaptam tőlük lépésről lépésre.
Először az alaprajzi elrendezésre és átalakításra sok változatot, amikor azokból összeállt, amit én szerettem volna, akkor a burkolatok lehetőségére, aztán a berendezés elrendezésére, a bútorokra, aztán a színtervek, aztán a részlettervek, hogy egész pontosan mi hogy nézzen ki, mennyi legyen, hova nyíljon, és így tovább. Mindegyikre sok változat készült, amire eljutottunk egy-egy állomásig, és azt kell mondjam, most hogy így túlvagyunk rajta: nagyon jó döntés volt nem házilag összegányolni okosba meg ócsóóéér’! Tudom, hogy ez sokszor személyiség/ízlés/igény kérdése is, ezért az én szubjektív tapasztalataimról tudok csak beszélni, viszont ezek a tapasztalatok várakozáson felüliek, ezért ha valakinek szüksége van egy profi és hozzáértő csapatra, akkor tessék megkeresni a referenciákért!
Közelgett a lakás átadásának az ideje, már nagy erőkkel kerestem a kivitelezőt.
Mivel nem tudtam végig jelen lenni, ezért sem időm sem energiám nem volt arra, hogy egyesével felfűzzem a munkákat egy idővonalra és én szervezzem és harcoljam le az emberekkel a fázisokat, árakat, időpontokat, részleteket.
Generálkivitelező! Elmondom, leírjuk, megérti, ajánl, elfogadom, csináljuk. Vala az ötlet, de hát embert tervez, kivitelező meg baszik végezni… Azt hiszem valahol itt indult az egész kálvária.
Röviden:
- nincs kivitelező otthon
- aki van, az is válogathat a munkákban
- ha esetleg elvállalja, akkor is sajátos határidőkkel, és nem tetszenek neki az igényes részletek, csak a pénzt akarja felvenni ésigytovább…
(hozzáteszem az emberhiány általános, mert akinek többje van, mint 8 elemi, az már elhúzott valahova pénzt keresni – nem, ez nem azt akarja jelenti, hogyha Te még otthon vagy, akkor nincs meg a nyolc általánosod-. Karácsony előtt állok az egyik nagy bevásárlóközpont pénztáránál teli kocsival és nem halad a sor. Minden kasszánál volt úgy 3 kocsi, ami nem sok, és egyik sem halad… elkezdem körbejárni és látom, hogy egyik szegény testileg fogyatékos, másik sajnos mentálisan sérült, harmadik 60 feletti pályakezdő nyugdíjas. Oké, tudom, hogy ez most nem szép, de nem is őket bántom, még véletlenül sem! Hanem, a helyzetet, hogy aznap ott más kasszásBözsi nem volt, ezért vásárlás állt 30 perc, sorban állás 60… és ez oda vezethető vissza, hogy aki teheti az vagy Svájcban strihel, vagy Burgenlandban csinálja ugyan ezt a kasszás melót háromszor ennyiért)
Kitekintés után visszatérve; Szintén ajánlásra találtunk egy elég korrekt(nek tűnő) céget. Budapesten hatalmas projektjeik futnak, túlnyomó részben luxus ingatlanok beruházásával foglalkoznak. Kijöttek, megnézték, majd elmondták a frankót: elvállalják, de részben alvállalkozó fogja csinálni, mert nekik ez annyira kis munka és aprópénz, hogy nem éri meg, de az ismerősre való tekintettel, bla bla bla. Mindemellett megnyugtattak, csinálni fogja az alvállalkozó pajtika, de a folyamatos műszaki ellenőrzés és felügyelet hozzájuk fog tartozni, és pikk pakk kész lesz.
Remek, pacsi, egyeztetések hada, előleg, induljon.
Pontosabban indulás előtti stádiumhoz még annyit hozzá kell tenni, hogy ők 8 hétre adtak ajánlatot. 8 hét és kulcsrakész. Egy kérésük volt, hogy ha lehet, akkor az első három-négy hétben legyek jelen, mert akkor sok eldöntendő és meghatározandó dolog lesz. Amire én – hülye fejjel- ki is vettem annyi szabit.
Eljött az várva várt nap. Lakás átvéve, lakóközösség informálva a várható téglapotyogás és ütve fúrás időtartamáról, felvonul a banda, kálvária, vésés, anyázó szomszédok: ON
Az elején 3 csapatot kellett összekötnöm, aztán később csatlakozott egy negyedik.
- A generálkivitelező, aki mindent csinált, kivéve az elektromos témakört
- A villanyszerelőt, aki az elektromos hálózatot (véste, húzta), az okos lakást és a riasztót szerelte, programozta
- A belsőépítészt, aki tudta, hogy mit, hova, és azt miért
- …meg később az asztalost, aki a bútoraimat alkotta szinte mindenhova.
Villanyszerelő csapatot szintén csak dicsérni tudom. Oké, ott is becsúszott némi késés, de ez legyen a legkevesebb. Megfelelően kommunikáltunk egymással. Mit szeretnél? Hogy szeretnéd? Van-e értelme annak, amit szeretnék? Folyamatos ötletelések, lehetőségek kimaxolása ment végig. Komolyan mondom, hogyha valakinek jó biztonságtechnikus/villanyszerelő/okos otthon szakember kell, akkor írjon rám, mert csak ajánlani tudom az illetőt.
A generálkivitelező bandája már egy másik megközelítést igényel, if you know what I mean…
Igazából így utólag azt kell mondanom, hogy ennyi erőt és energiát, amit oda bele kellett raknom és raknunk, simán belefért volna, hogy a szakikat egymás utemzem, én mondom nekik, hogy mikor mit és hol kell csinálniuk, én veszekszem velük, én szervezek mindent. Nem csak, hogy belefért volna, de gyorsabb és olcsóbb is lett volna. Nem kicsit. Hogy jobb lett volna? Abban nem vagyok biztos, mert végül is a minőségre apróbb dolgoktól eltekintve, panaszom nincsen.
Generálgörény a felújítást 8 hétre datálta.
Átnéztük az ütemezést, és mondtam, hogy ez legyen inkább 6 hét: ha az egyik kezem a seggembe dugom, akkor is megcsinálható 6 hét alatt. Egy szó mint száz, a nyolc hetes felújítást szépen 12 hét késéssel át is adták. Igen, jól olvasod.
Igazából ott kellett volna, hogy gyanús legyen a dolog, amikor felvonult a csapat első fele. Habár, elmondták nekem, a frankót: egy ilyen felújításnál úgy találkozol folyamatosan értelmesebb emberekkel, ahogy haladsz előre a folyamatokban. Na de azért, na! Lakás üres, jöttek állag megóvni. Egyetlen kérésem az volt, hogy az előző tulaj által berakott új nyílászárókat és a padlót szeretném megmenteni, minden más az enyészeté lehet, de azok nem!
Csapat megérkezik és elkezdik telefirkálni a falat, hogy ez marad, ez megy, erről lejön ez, arra felmegy az, majd igényesen elkezdik leburkolni a padlómat. Szépen, precízen leragasztottak egy, azaz egy réteg baromi vékony papírt. Én néztem, hogy ez igen, tényleg szépen csinálják, mire mondták, hogy akkor ezzel végeztek is, neki is állnak bontani.
Hogy micsoda? Ajánlás alapján, én valahogy úgy gondoltam a padló védelmet, hogy a vékony papírra egy hullámpapír, arra 100 mikronos lépésálló fólia, amire szintén egy réteg hullámpapír –amit természetesen több ízben el is mondtam nekik- és akkor jók is vagyunk. De nem. „Ne aggódjon főnök, semmi baja nem lesz a kőnek alatta!” Hát, a kőnek lehet, hogy nem, de itt bambusz, baszom alássan, amiben egy kéretlen fing nyomot hagy, nemhogy a falból bontáskor hulló tégla-törmelék, vagy létra, és ha az ott nyomot hagy, akkor én is nyomot hagyok rajtad, dikkmán!
Hja, az bambusz? Hát nekünk ezt nem mondta a főnők! Sebaj, holnap visszajövünk! remek! és hozunk anyagot is a padlóvédelemhez! remek! de azért most elkezdünk bontani! igen, anyádba’ lehet, de nem itt!
Hát, így indult a felújítás.
Valóban nehezítette a helyzetet, hogy a padlót meg akartam óvni, ezért csomó mindent nem lehetet, például kötődobozokkal elvezetni a kábeleket a padló alatt, vagy padlófűtést behúzni.
Emberek nekiálltak. Egyik csapat véste a falat a kábeleknek, másik csapat bontotta a fürdőszobát, harmadik csapat törte közben a másik vizeshelyiség aljzatbetonját. A por Solymár felsőig állt, a szomszédok imába nem, de anyámba nagyon belefoglalták a nevem.
Aztán egyik napról a másikra szinte megállt a munka. Nem tudnak dolgozni, mondta a generálgörény, mert más is van a terepen. A fürdőben és wcben kellett volna betonozni, miközben az volt a gond, hogy a másik szobákban dolgoznak.
Aztán közben elkezdték a klíma csöveit csinálni, de az sem volt egyértelmű, hogy hova és miként kéne elvezetni. A villanyszerelők közben rám dörrentettek, hogy amíg a vésés tart, addig találjam ki, hogy audio rendszer és a kábeleik hol lesznek, vagy lehet előröl kezdeni a vésést.
Kicsivel több, mint két hétig megállás nélkül ment a bontás, vésés törés.,. aztán kezdődött volna az építés része, mire eltűntek az emberek. Általában arra hivatkoztak, hogy nálam nincs hely vagy lehetőség valamire, de egy üres lakásról beszéltünk. Nem volt emberük és a pénzesebb munkákat vették előre. Így mentek a napok és a hetek. Amivel az volt a nagyobb baj, hogy ugye megkérték, legyek ott az elején. Jelen voltam, semmi nem történt. Eltelt az a hónap. Én őrjöngtem a méregtől, ők meg basztak rám. Nekem lejárt a szabim, vissza kellett mennem repülni és amint a világ vége mögötti szarkupac-felsőn tanyáztam, ahová még internetet sem húztak be sokszor, azonnal beindult a buli, és kaptam a kérdéseket.
Te figyejjé’, nagyon fontos, most van ott az ember.. milyen magasra szeretnéd a wc-t? és a kádba a csaptelep, mert nem kádtöltőt akarsz, ugye, vagy igen? és az épített zuhany összefolyója megvan? az holnapra kéne ide, hogy be tudják próbálni a fiúk, hogy jó-e vagy kell még aljzatbetont törni?! és a geberit tartály mikorra érkezik, mert azt is szerelnék, de annak az elektromos részét ki csinálja? Hát, leginkább édesanyátok, mert én azért basztam otthon a rezet hetekig, hogy ezeket eldöntsük!
Gondolom, rajtam kívül, aki otthon már próbált felújítani vagy ilyen témában előrejutni, az sejti, hogy ezek hogy néznek ki.
Mindennek egyszerre kell rendelkezésre állni, ami vagy összejön, vagy nem.
Megrendeled az anyagokat, a burkolatot, a kádat, a rötyit, a wc tartályt, bármit.. és majd jön. Egyszer.
Főnök, tudom, hogy múlt hét keddre ígértük, de az anyacég nem vállat szállítást kevés árura, legközelebb, csak jövő hét szerdán jön kamion, azt át kell venni, be kell vinni a rendszerbe, és csak utána lesz kiadható, szóval még két hét. Aha, anyád hogy van?! Nálam meg ott vakarják a kismajmok a pöcsüket, hogy akkor éppen kedvük lenne dolgozni és haladnának!
Szóval: holnapra legyen ott minden…
Először is, ott voltam egy hónapot. Addig nem lehetett volna, baszki?!
Másodszor meg:
Milyen magasra akarod a WC-t? Hány centire a földtől? Hát erre akkor sem tudtam volna a választ, hogyha jelen vagyok. Mit tudom én?! Azért van ő, mert ő ért hozzá. Nyilvánvalóan nem úgy akarok felmászni a WC-re, mint egy ötfokú létra tetejére, hiszen úgy elég kényelmetlen a kábelfektetés folyamata, pláne ha az emberre még rászalad a cifra is!
Aztán rohanok haza valamikor az intézett szabadnapjaim valamelyikén és: holnapra legyenek itt a csempék, mert kezdjük a burkolást. Odavitettem.
Mai világban csempét rendelni egy marha jó buli. Megrendeled. Kifizeted. Majd kifizeted a szállítást is, és van csempéd. Igen, Az autóban, kint a ház előtt, 1770kg. Ember hozzá aki kipakolná? Hát az nincs! Egy doboz, volt benne 3 lap, állt 27 kiló. Öten hurcoltuk le, miközben a sofőr jóindulatúan ott állt a kocsi előtt: sietni kéne, még másik címre is mennem kell ez után, nem érek rá egész nap, de segíteni azt nem tudok, mert én csak a sofőr vagyok, nem ezért fizet a cég, meg amúgy is lumbágóm van… és ilyenkor végigfut a fejeden, hogy a méregdrága olasz szarral egyesével kend el a paraszt agyát.
Említésre sem méltó az a tény, hogy ugye hirtelen és azonnal kellett a csempe, ami aztán ott állt majd egy hónapot nálam a pincében, majd egyszer csak valami Isten adta szikrától vezérelve pár hét után újra nekiláttak dolgozni. Vakoltak, meszeltek, lukakat tömtek be, betonoztak, készítették elő a burkolást, majd ismét eltűntek: igen, Petikém, az van, hogy a burkolóm bevállalt egy maszek munkát, csak jövő héten tud jönni… mármint legkorábban, de még nem biztos, de nincs elfelejtve, addig megy a kartonos és csinálja gipszkarton alapjait, amire fel lesz erősítve. Jó az úgy?
Ismételt anyázás, hogy megy az idő, és előbb lesz vérveretes világvége, minthogy beköltözhessek.
Újabb szabadnap, rohantam haza és akkor látom, hogy félmunkát se végeztek. A kartonozás egyik szobában kész, másikban semmi. Amit a kőművesnek le kellett volna vágnia az nincs levágva, de amit el kellett volna szállítania, az sincs elszállítva, így a következő fázis semmihez nem fér oda…
Ezzel indult az egymásra mutogatás. Hát az izé, ott azt mondta, hogy azt úgy kell, hogy nem is kell, de jó lesz az úgy. Aha, én viszont nem mondtam semmit. Leírtam, úgy kéne. Jó? Jó! Köszi! Kedvenc mondatom amit lakás felújítás során hallhatok: há’ én errő’ most hallok elősző’ !
A művezető volt a legjobb fej. Amikor történt valami, aznap DÉLBEN megjelent. Mi történik? Ne essünk szét! Minden rendben, ugye? Akkor én megyek is a következő helyszínre. Valamelyik ilyen alkalommal elkaptam kicsi 53as pracliját, hogy ne siessél már annyira, van itt pár dolog, ami nem pont úgy alakul, mint ahogy szeretném. Mert gondolom nem 57-szer akarjátok iderángatni ugyan azt a szakembert, így jó lenne, ha megcsinálná, ezt is, azt is, amazt is, amiről ugye korábban beszéltünk, nem beszélve itt a sok hetes késésekről, fejetlenségről: há’ Péterkém, erről eddig nem vúút szó, én eztet most hallom elűűűször! Igen bazdmeg, azért most hallod először, mert nem mondtam, hanem leírtam –nem véletlenül ám-, de mivel olvasni nem tudsz, kurvára nem jutott el a szürke-marha állományáig.
Időközben kiderült, hogy szeretnék egy az átlagnál picivel nagyobb masszázs kádat és ha azt is szeretném, hogy rendesen töltse a kazán bele a meleg vizet, -meg esetleg ugyan akkor a mosogatóba is meg máshova is jusson a melegwasserből-, akkor annak el kéne egy erős kazán. Ami nem is gond, de akkor már érdemes lenne kondenzációs történetet odarakni, mondván, gazdaságosabb, biztonságosabb, jobban le lehet vele húzni engem is, és amúgy egyáltalán, miért ne! Jó legyen, jövőre újonnan már csak azt lehet beszerelni, szóval belementem.
Kazánhoz gázterv, engedély, kémény, annak a bélelése, kazán beüzemelés jóváhagyott ember által, nigériai kislány, édesanyja, és annak sunája is kell ma Magyarországon!
Mi ezen a nagy dolog? Megcsinálod a gáztervet, engedélyezteted, felmászol a tetőre, megcsinálod a kéményt, lemeozzák, bekúrod alá a kazánt, elindítod, ad meleg vizet, fűt, osztjónapot!
Aha, csak nem volt hol felmászni a tetőre, mert nem volt kéményjárda, én meg annyira nem gondoltam komolyan, hogy saját költségen kifizessem a háznak ezt a történetet, viszont köcsög-képviselő meg mindenféle paragrafussal és törvénnyel fenyegetett ocsmány hangnemben, hogyha nem az ő emberei csinálják meg méreg drágán, akiktől nyilván nem kap busás százalékot, akkor én nagyon meg fogom járni. (a felújítás eddig lekötött, nem volt energiám eme kedves nőre összepontosítani, de megígértem neki, hogy amint vége a történetnek és a féléves szimulátoron is túlvagyok, ígérem, mi több garantálom, hogy osztatlan figyelmemet élvezheti…)
Szóval a kéményt megcsinálták, a kazán is úton volt, de kéményjárda sehol nem tartott akkor még. Kéményesek ugyanis nem másznak fel akárhol, csak általuk jóváhagyott kéményjárdán, baszkidejóüzletez! Annyira nem is volt fontos igazából az engedély akkor még, mert ha szimplán csak leburkolták volna a fürdőszobám, az igen sokat lendített volna a történeten.
Persze, idővel ez is megtörtént, de csak az egyik helyiséget, mire a másikhoz értek már elfogyott a kedvük, vagy sürgős dolga volt a burkolónak máshol. A lényeg az, hogy mindenért külön kellett könyörögni. Ezt burkold le, aztán fugázzad ki, aztán szerelvényezd fel., erre küldj embert, párhuzamosan mehet még ez is, az is.. és valahol itt nekem is elfogyott az energiám is meg a türelmem is.
Ekkor jött valahonnan azon isteni szikra, hogy hohó, van nekem két nagyon ráérő nyugdíjas, nem mellesleg szakértő szülőm. Ha látnád most ezt a geci-mosolyt a képemen, ahogy ezt mesélem. Generálgörény még nem tudta, hogy mit kap a nyakába. Oké, velem könnyű volt szórakozni, mert sokat nem vagyok otthon, most jön a nehéztüzérség, paraszt!
Meg is kapta. Volt olyan pillanat, amikor már kicsit sajnáltam is szerencsétlent, mert anyám napról-napra oldalas leveleket irt neki, hogy mit kéne csinálni, mit kéne javítani, mikorra lesz szíves küldeni az embereit és úgy egyáltalán, készvanmárbaszki?! Majd mindezt megfejelte azzal, hogyha másnap reggelre nem volt ott a precíz válasz, akkor újabb email, meg újabb, meg telefonhívások hada. A végén a csóka azt mondta, hogy kössz, hogy rám uszítottad anyád, egy nyugodt pillanatom nem volt és amikor megláttam a telefonban a nevét, a szar vigyázban állt bennem! Hát, én kedvesen kezdtem, megértő voltam, de az sehova nem vezetett. Jött anyám 😀 Tudom, geci húzás volt, de ha ezt szavakba lehetne önteni, hogy én mennyire élveztem. Ugyanis anyám ha eredményt akar, nem nyugszik amíg meg nem kapja. Amíg én kerestem a pénzt minderre, ő szisztematikusan rugdosta a seggeket, és haladt a project.
Ezzel igazából mindenki jól járt. Én is, mert egyszer csak befejeződött a történet, anyu is, mert aktív volt, generálos is, mert jobban járt anyámmal, mint apámmal járt volna… 😀
Szerelvényezésnél tartottunk és az akkor aktuális bazz’megek épp rám estek.
Eljutottunk oda, hogy be kéne szerelni a kádat. Nem lehet. Rendeltem én hülye egy kádat, ami masszírozza a herédalját, ha akarod ha nem. A lényeg az, hogy ahol a víz- és légbefúvó motor található, annak hozzáférhető résznek kell lennie.
Gyári muksó alaprajzot kapott, megnézte, megrendelte, és X héttel később hozzám ennek már a tükrözött verziója érkezett meg, amivel csak az volt a gond, hogy aktuális szerviz esetén –motor csere, lefolyó csere, elektronika csere- ki kéne kapni a kádat is a csempét is, magyarul újra törni és burkolni mindent…
Tehát levelezés, értékesítési igazgató, elnézések kéregetése, részemről az agyvérzés, kád el, X hét várakozás megint, új kád érkezése, beépítés, kipróbálás, működik, akkor azt is lehet burkolni, csujdáréhajj!
Közben elkészült a maradék gipszkarton is, festeni is nekiláttak, az elektromos hálózat is felállt nagyjából, egy helyre jött egy tapéta, azt is felhegesztették, öröm a köbön, csak még semmi nem használható azon fázisban, mert mindenhol csinálnak valamit. Mintha ez valami precízen megtervezett szándékos szopatás lenne. Nem csináljuk úgy, hogy legalább 1 vagy 2 helyiség használható legyen. A faszt! Majd szépen a végére minden. Csak győzzed kivárni.
Lakás elektromos szerelvényezése, okos lakás, riasztó szerelése, könyörgés a másik WC leburkolásáért, meg az egyik WC bekötéséért, és akkor a másik csap csöpög, azt is nézze már meg valaki, de akkor a mosógép miért maradt ki?!
Ezzel az egész helyzettel az a gond, hogy az időzítés a kulcsa mindennek. Azaz az lett volna. Ugyanis, generálos elkészül valamivel, eljut egy fázisig, addigra odaér ami ahhoz kell, aztán egy újabb fázis és az. Minden csúszott és tolódott.
Az új bejárati ajtót nem akartam beszereltetni amíg nem muszáj, mégse öntsék le festékkel. Káddal amúgy is szívás volt, háztartási nagygépek sem tudtak érkezni, amíg cementes vödrökkel rohangálnak ott az emberek, hiába lehetne már bekötni, ágyhoz a mérete miatt a matracot is jóval előbbre kellett megrendelni, ami pár másik bútorral együtt szintén hetekig állt a raktárban, mert szállításra alkalmatlan volt a terület. Szóval, amikor leszállsz valami messzi helyen, csörög a magyar telefonod, ötször hív fel 1000 forintos roaming percdíjakért valaki, hogy megkérdezze: kocsonyaaaúúúúr, kedves kocsonyaúúúúr, mikor szállíthatunk?! Az annyira nem túl jó, pláne, hogy semmit nem tudtam mondani rá azon kívül, hogy fingomsincsédeskisfiam!
Lettek lámpáim, és egyszer csak valaki a kazánt is felrakta, beüzemelte, csak egyetlen helyiséget nem kötött be, ahol a víz le tudott volna folyni, ezért azon hangulatos nyári nap végére, amikor az izzadtságtól bűzlöttem és nagyon jó lett volna lecsutakolni magam, választhattam, hogy a konyhai mosogatóba állok bele, vagy ez erkélyen oldom meg mindezt. De legalább a wc-k már működtek, ami igazi megkönnyebbülés a szalomella-szezon kellős közepén 😉
Akképp festett a dolog, hogy mondta az ember, nyugi, most csütörtök van, kedden bekötnek mindent, addig már kibírhatom! Nem bírhatom bazdmeg, keddig nem bírom ki, mert csütörtöktől hétfőig voltak a szabadnapjaim, kedden már mehettem vissza, de ezt nem akarta felfogni!
Időközben asztalos is csatlakozott a csapathoz, és szorgosan nekiállt a fontossági sorrendek jegyében megalkotni az elképzelésünket. Ugye először, legyen hol aludni, aztán a ruháidat el tudd rakni valahova, aztán a könyveidnek is kell hely valahol, aztán le tudj ülni valahova, majd a kabátodat be tudd akasztani valahova, és végül le tudj ülni tanulni meg dolgozni valahova. Amiket a generálgörény inkább passzolt, mert nem volt kedve megcsinálni nyolcadszori könyörgések után sem, azokat is az asztalos koma egyengette el.
Amúgy asztalos koma is megér egy misét. Nagyon kedves, lelkiismeretes srác, aki szerintünk nagyon jó munkát is végez! Egy baj van vele, hogy nagyon szétszórt és kurvára nem ismeri se az órát, se a naptárat!
Oké, ezt hozom jövő héten: két héttel később meg kell kérdezni, hogy melyik jövő hétre gondolt.
Oké, holnap megyek és viszek 5 dolgot: tényleg jön, de ötből kettőt elfelejt, egy nem olyan lett, amiért újra kell csinálni, tehát a nagy várakozás után ötből megjött kettő valami.
Oké, holnap legkésőbb 10-re ott vagyok: 11:29-kor jön az sms, hogy most indult el (a Budapesttől 65km-re lévő műhelyből).
A durva az egészben, hogy anyám például a végéig nem tanulta meg mindezt. Mert ma még mennie kellett pár apróságért asztalos komának, és mondta, hogy 9-re ott lesz. Mivel én nem tudok ma ott lenni, anyut kértem meg, hogy legyen szíves beengedni. Precízen, fél 11-re meg is jelent, és anyám fel van háborodva. Holott én mára tökéletesen tudom, hogyha azt mondja, hogy Petikém, 10-re ott vagyok legkésőbb, akkor délután egy előtt rohadtul felesleges felkelnem….
Amit csinál, azt jól csinálja. Ha nem passzol, akkor inkább háromszor visszaviszi, levágja újraméretezi, újrafesti, majd felhozza Pöstre –azaz Budára!- és beépíti, amit én nagyon értékelek, mert utálom a „há jó lesz ez oda” módszert”. Kétségtelen, még ma is dolgozott nálam, holott épp Január van, Ő meg szeptember elejét ígért nekem 😀 Sebaj, ezért jövő szeptemberig a hátralévő igényeimen ingyen dolgozik 😉
Aztán lassan, nagyon nehezen összeállt a kép. Elkészültek a vizes helyiségek, bekötötték a kazánt, lett kéményjárda is, elmű is megcsinálta az amperbővítést –azért lesz Paks2, hogyha egyszerre bekapcsolok mindent, ne fossa össze magát a hálózat- klímákat beüzemelték, elkezdett működni az okos lakás, a riasztó, jöttek a bútorok szépen csak ugye mindig valami történt, sosem egyszerre.
Ugye, az természetes, hogy a hibák menet közben derülnek ki. Ezért én megrendeltem a hibajavítást és hiánypótlást, ők megcsináltak, összebasztak mindent, én megjöttem, takarítottunk egy, vagy két napon át, visszamentem dolgozni, újra megrendeltem a hiánypótlásokat, újra jöttek, újra összekoszoltak mindent, megint két napot takariottunk, és ez ment egy jó hónapon át. Nem a takarítással van baj. Megcsinálja az ember, meg hívtunk piperetakarítót is… de amikor mindent újra és újra kell csinálni és feleslegesen, mert azt is kezdheted előröl, az ritka bosszantó. Mert ugye nem arról beszélünk, hogy azért kell ötször takarítani, mert a fázisok egymás után ezt igénylik meg, hanem arról, hogy megkérted 5 dolog kijavítását, abból kettőt sikerült, hármat elfelejtettek vagy nem akartak és újra lehetett unszolni őket, hogy ugyan kérem vonszoljátok oda a valagatokat és csináljátok meg még a maradék dolgokat is. Pláne bosszantó ez, ha az ember pilóta gyereke habár sok napot tölt itthon, de alapból nem itthon él, természetesen ilyenkor nem egy hetet kap egybe, hanem öt alkalommal három napot a hónap folyamán, és akkor old meg abból. Mire végzel a takarítással, mehetsz vissza és amikor újra jössz, kezdheted előröl, mindezt teljesen feleslegesen ér értelmetlenül!
A végén az elszámolásnál természetesen én is olyan jó fej voltam mint a kivitelező alvállalkozója. Hú, te, most kéne fizetned, mert az alvállalkozóm nagyon nyög a pénzéért. Hát, én meg 20 hete a lakásomért, szóval egyszer majd biztosan utalok…
Az egészben az a durva csak, hogy barátaim vettek egy telket. Azt lepapírozták, közművesítették, erdőt meg lakásfoglalókat irtottak a területről, terveztettek rá egy házat, azt felépíttették, amit szintén engedélyeztetni kellet és beköltöztek oda. Mindezt gyorsabban sikerült megoldaniuk, mint nekem egy tetves lakásfelújítást.
Ahogy mondani szokták, amiből lehet tanulunk, ergo a most következő lakások felújítását már nem így fogom végeztetni, nem fog kihullani egy szál hajam sem. Ott már a B megoldás fog játszani… oszt’jónapot!
kpmaybach.wordpress.com 